Boldog jövő

A karácsony napja az Evans házban a lehető legjobban alakult. A karácsonyfát közösen díszítették föl, amit persze Harry és Perselus együtt szerzett be. A tájékoztató óta szerencséjükre csak egy-egy lesifotóssal találkoztak, de ők is csúnya véget értek. A minisztérium ugyanis egy távoltartási bűbájt alkalmazott a hármason, így ha hírszerzési szándékkal közelített hozzájuk valaki az felpuffadt, mint egy léggömb és zölden világított a feje. Ez eléggé elrettentő volt így végül nyugodtan sétálhattak az utcán. Délután négy körül járt az idő, mikor Harry megjelent a nappaliban.

- Apa, szerinted biztonságos kimenni? – kérdezte Harry.

- Hova szeretnél menni?

- Én... van valami, amit szeretnék elintézni – jött zavarba Harry.

- Elvigyelek? – kérdezte.

- Nem, Hermione elkísér, de azért köszi. Úgy két óra és itthon vagyok – felelte majd felvette kabátját és kisétált az ajtón. Gyorsan átvágott az udvaron egyenesen a kapu előtt ácsorgó Hermionéhoz.

- Mehetünk? – kérdezte a lány.

- Igen – válaszolta Harry majd kézen fogta és hoppanáltak. Egy hasonló kisvárosban jelentek meg hirtelen. Mindenhol varázslók és boszorkányok voltak.

- Szerinted merre? – kérdezte Harry.

- Ezen az úton tovább, arra lesz a temető – mutatta Hermione. Kézen fogva indultak el a hóval borított úton. Egészen a temetőig.

-  Godric’s Hollow Temető – olvasta Harry hangosan. Vett egy mély levegőt majd besétáltak. Nem kellett sokáig keresgélniük. Szinte azonnal rátaláltak az impozáns sírra.

- James Potter és családja, nyugodjatok békében – olvasta el Hermione.

- Talán nem ártana módosítani rajta – tűnődött el Harry.

- Igen – azzal elővarázsolt egy koszorút és a sírra tették.  Harry nem tudta mit is érez vagy pontosan mit kéne éreznie. A férfi, aki abban a sírban feküdt szerette őt és biztosra vette, hogy ő is szerette, de mégsem emlékezett rá. Csak halvány emlékei voltak, amiket mostanában hoztak elő. Abból jött rá, hogy bár James tudta, hogy ő nem a fia, mégis rendíthetetlenül szerette. Csodálta ezért és az önfeláldozásáért. Hermione a vállára hajtotta a fejét és úgy álltak ott még egy darabig, míg végül tovább indultak.

- Van kedved meginni valamit? – kérdezte hirtelen Harry.

- Ez egy randevú akar lenni? – kérdezett vissza mosolyogva Hermione.

- Ha szeretnéd, még az is lehet – somolyogta a fiú. Hermione beharapta az ajkát és bólintott.

- Igen, szeretném – válaszolta. Harry onnantól kezdve végig vigyorgott egészen, míg haza nem értek. Az az egy óra, amit a lánnyal töltött csodálatos volt. Ugyan olyan fesztelen, mint máskor, de ugyanakkor izgalmas is, mert most nem barátokként beszélgettek. Most megfoghatta a másik kezét és meg is csókolhatta. Mikor belépett a házba még mindig vigyorgott.

- Harry, na, végre már csak rád vártunk. Merre jártál? – kérdezte az anyja.

- Godric’s Hollowban voltam Hermionéval – válaszolta Harry miközben levette a kabátját. Perselus felvont szemöldökkel nézett kedvesére.

- Mit csináltál te ott? – kérdezte bizonytalanul a nő.

- Csak úgy éreztem tartozom egy köszönettel... tettünk egy csokrot James sírjára. Apropó azt a sírfeliratot meg kéne változtatni, elvégre mi élünk – Mindezt olyan nyugalommal közölte, ami még Pitonnak is sok volt.

- Te elmentél... én ezt... – azonban itt elakadt.

- Kisfiam, olyan büszke vagyok rád – ölelte át az édesanyja és ismét sírni kezdett. Mióta hazaértek az anyja az idő felét alvással a másikat pedig sírással töltötte.

- Jól tetted – dicsérte meg Perselus is.

- Úgy éreztem így a helyes. Ja és ti vagytok az elsők, akik megtudják... van barátnőm – vigyorogta teli képpel.

- Csak nem? Hermione és te – lelkendezett Lily.

- De igen – bólogatott hevesen. Perselus csak megcsóválta a fejét.

- Tény, hogy az iskolában fellelhető összes korban hozzád illő lány közül Hermione a legjobb választás. Csinos, okos és nem érdekli a hírnév – emelte föl a kezében tartott forró csokis bögrét.

- Köszi. Na de akkor kelhetjük? – kérdezte Harry. Odaültek a fa alá és elkezdtek bontogatni. Lily a gyűrűt kapta Perselustól míg fiától egy hozzá illő fülbevalót.

- Jaj, Harry, köszönöm szépen – ölelte meg fiát.

- Ez csak természetes – vágta rá, majd ő is kibontotta saját ajándékát, ami egy új seprű volt.

- Azta! Ez a legújabb versenyseprű – ámult el.

- Úgy gondoltuk anyáddal, hogy így egy kicsit behozom az elmulasztott karácsonyokat – felelte Perselus.

- Én nagyon köszönöm – ölelte át őket.

- Na de neked is van itt valami apa – nyújtotta át a csomagot, amiben egy bájitalkönyv volt.

- Á, ezt pontjövő héten akartam megvenni, de azt mondta a boltos Roxmortsban hogy elfogyott... Ó, Te voltál! – jött rá a férfi.

- Igen mondtam neki, hogy ajándék lenne és lódítani kéne egy kicsit – vallotta be. Több csomag már nem volt a fa alatt, de Lily még nem adta át az ajándékát.

- Nekem is van valamim... kettőtöknek – kezdte a boszorkány.

- Igen? Micsoda? – kérdezte Perselus.

- Hát... Harry már azóta nyúz ezzel amióta megtudta, hogy te vagy az apja, és azt mondtad, hogy neked sem lenne ellenedre és... tessék – nyújtotta át a két képeslapot, amit, a srácot először értetlenül néztek.

- Ez mi akar lenni? – kérdezett rá Perselus.

- Ó, ez olyan, mint azok a képek, amit a muglik a gyerekeikről csináltatnak, amikor terhesek nem? – jött rá Harry, ám mikor kimondta a felismerés kiült arcára is.

- Lily... terhes vagy? – kérdezte Perselus, mire a nő bólintott. Ekkor Harry fölpattant és elkezdett táncolni a nappali közepén. Perselus gyorsan megcsókolta szerelmét.

- Ez a legcsodásabb karácsonyi ajándék – suttogta a fülébe. Az egész annyira tökéletes volt. A legszebb karácsony, amiben valaha is része volt.

Harry este úgy hajtotta álomra a fejét, hogy mindvégig mosolygott. Végre úgy érezte, hogy igazán tartozik valahova. Persze az anyja mindig mellette állt, de a sok titkolózás mindig is nehezére esett. Amióta pedig az apja megjelent az életükben – vagy éppen fordítva – végre volt valaki, akire nem csak ő, de az anyja is támaszkodhatott. Furcsa módon már az első pillanatoktól kezdve jól megértették egymást és bár a férfi eleinte zárkózott volt, lassan megismerték egymást. Harry mostanra el sem tudta képzelni, hogy milyen lenne az élete nélküle, nélkülük. Hiszen Merlinre már van egy apja, sőt lesz egy testvére. Teljes szívéből örült. Ahogy az oldalára fordult az ablakából látta a szemközti ház világítását. Már éppen be akarta csukni a szemét mikor észrevette, hogy Hermione szobájában felkapcsolódik a lámpa. Nem bírt ellenállni a késztetésnek, hogy oda ne menjen az ablakához.

Hermione úgy tűnt éppen a fürdőből tért vissza, mert egy törölköző volt rajta. Ennél a pontnál Harry elfordult. Elvégre az anyja úriembernek nevelte és bár úgy tűnt, hogy a lánnyal alakulnak a dolgok mégsem így akarta őt először látni. Mikor legközelebb odafordult Hermione már pizsamában járkált a szobájában, kezében egy könyvvel.  A srác még nézegette őt egy darabig, majd végül visszatért az ágyba.

Másnap persze csak nem bírt magával és még a délelőtt folyamán átment a szemközti házba. Alig mert kopogni az ajtón, de végül bele megtette. Azonban nem a várt személy nyitott ajtót, hanem Hermione édesapja.

- Á, Harry. Mi járatban? Most már jobban érzed magad? – faggatózott.

- Jaj, drágám gyertek be és csukjátok be az ajtót, hideg van odakint – hallotta meg a sürgető hangot Harry. Végül már nem volt visszaút és bent is voltak a házban. Hermione éppen az anyjának segített a konyhában.

- Szia, Harry! – köszönt rá a lány talán kissé nagyobb hévvel, mint szerette volna.

- Szia! Jó reggelt Mrs Granger. Ezt anya küldte – emelte föl a kezében tartott szatyrot.

- Jaj, igazán nem kellett volna Harry. Majd én is küldök egy kis süteményt nektek, bár én nem vagyok olyan jó szakácsnő, mint a mamád – pedzegette a nő.

- Á, biztos nagyon jól tetszik főzni. Anya mesélte, hogy milyen jókat vacsorázott önöknél – válaszolta Harry.

- Na és milyen volt a tegnap este? – kérdezett rá hirtelen a lány.

- Elég jól sikerült. Volt néhány meglepő ajándék. Kaptam egy tűzvillámot, a legújabb modellt. Apa azt mondja, hogy ezzel szeretné kompenzálni a sokévi kimaradást – mesélte lelkesen.

- Hát ez igazán nagyvonalú dolog tőle. Bár én magam nem igazán vagyok jártas a világotokban, de van pár barátunk, akikkel megnéztem pár kviddiccs meccset és be kell vallanom őrülten izgalmasnak találom.

- Akkor talán majd a következő világbajnokságra eljöhetne velem és apával – ajánlotta föl Harry.

- Az csodás lenne, köszönöm szépen – vigyorodott el a férfi.

- Férfiak – sóhajtott fel Hermione.

- Ó és van más is. Anya bejelentette, hogy kisbabát vár. Lesz egy testvérem – mosolyodott el Harry. Erre Mr Granger hátba veregette őt.

- Hát ez nagyszerű! – lelkendezett a felesége.

- Ezért is lenen egy apró kérésem Mrs Granger. Mi hamarosan visszamegyünk az iskolába és anya egyedül lesz. Megtennék, hogy néha ránéznek? Bár apa sűrűbben haza fog járni, de nem tud itt lenni minden nap a teendői miatt – pedzegette Harry.

- Ez csak természetes. Édesanyáddal jó barátok lettünk így kérned sem kell.

- Na és mesélj egy kicsit az iskoláról. Hermione csak annyit mesél, hogy mit tanultak és milyen könyveket olvasott – nyösztette a srácot.

- Hát még én se tudok túl sokat mondani. Bekerültem a kviddiccs csapatba, én lettem a fogójuk. A tanárok rendesek és az órákkal sincs különösebben bajom. A tananyagról inkább nem mesélnék, de szerintem nem olyan vészes. Apám elég szigorúan tanít, még különórákra is kell járnom hozzá…

- Na és a lányok? Gondolom, körülzsongnak – heccelte. Harry erre kissé zavarba jött, de Hermione megmentette.

- Ha tudni akarod, Harry benne van az iskola öt legjobb pasija listában, de ő nincs elszállva a dologtól. Nem használja ki a lányokat. Nagyon kedves és tisztelettudó – sorolta a lány miközben egy tálca süteményt vitt be a párosnak.

- Hüm, ezek szerint egy igazi úriember vagy – állapította meg.

- Igyekszem az lenni, de nem is vagyok olyan híres, mint ahogy Hermione mondja.

- Dehogynem! A bálra is tudod hányan szerettek volna veled menni? De te egyiket se hívtad el – vágta rá a lány, de meg is bánta.

- Ó, na és végül kivel mentél? – érdeklődött a férfi.

- Hát… Hermionét hívtam el – nyögte ki a srác. Ekkor Mr Granger szemöldöke felszaladt a homlokáig.

- Ó – nyögte, ki de nem jutott más az eszébe.

- Apa…

- Na és akkor ti most… - kezdett bele, de Harry félbeszakította.

- Nem uram, mi még nem vagyunk együtt. Bár tény, hogy én… én nagyon szeretném ha Hermione a barátnőm lenne. Ezért is szeretném kérni a beleegyezésüket, hogy ha Hermione is szeretné, akkor egy pár lehessünk. Ígérem semmi hátsó szándékom nincs és a lehető legnagyobb tisztelettel bánnék vele – hadarta szinte egy levegőre. Hermione már paradicsom vörös arccal várta a végkifejletet míg Mrs Granger férje oldalán hallgatott nagyokat.

- Hát ez igazán derék és én úgy gondolom, hogy semmilyen kifogásunk nem lehet ellened… - kezdte a férfi.

- És ha Hermione is szeretné, akkor nyugodtan járjatok csak. Mind a ketten jóformán felnőttek vagytok és amennyire megismertelek te egy nagyon jó fiú vagy – fejezte be a felesége. Hermione beharapta alsó ajkát és úgy nézett a vele szemben álló Harryre. Beletelt néhány másodpercbe, amíg a szülők kisomfordáltak a konyhába magukra hagyva a fiatalokat.

- Akkor ezek szerint tetszem neked? – kérdezte még mindig elvörösödve a lány. Harry tétován a konyha felé nézett majd közelebb lépett a lányhoz. Kinyújtotta felé a kezét, mire Hermione azonnal megragadta azt és odalépett elé.

 - Hogy tetszel? Az nem kifejezés. Már azóta beléd vagyok esve, hogy először összefutottunk a parkban és minden egyes alkalommal jobban megszerettelek – vallotta be. Hermione nem tudta, hogy nevessen vagy sírjon. Viszont abban biztos volt, ha most azonnal nem csókolja meg a másikat, akkor soha. Végül ajkuk összeforrt és Hermione boldogan karolta át Harry vállát. Végre valahára együtt voltak.

Az idilli hangulatot Mrs Granger torokköszörülése szakította félbe. Harry persze azonnal hátra lépett, de nem vette le szemét a másikról.

- Hoztam egy kis süteményt – kezdte, de látszott rajta, hogy mondani akar még valamit.

- Köszönjük szépen – vágta rá Harry.

- Szívesen és lenne még valami. Tudom milyen, amikor az ember rájön, hogy szerelmes lesz, de kérlek Harry, hagyd meg még egy kicsit a lányom nekünk. Úgy értem… tudom, hogy önzőn hangzik, de alig látjuk, csak a szünetekben, és ha most veled fog foglalkozni, akkor még ezt is elveszítjük – vallotta be.

- Ne aggódjon asszonyom. Hermione és én úgy is össze leszünk zárva az iskolában és gyanítom, hogy édesanyám sem repesne az örömtől, ha egész idő alatt együtt lennénk, de ha nem bánja napi tíz percre meglátogatnám őt – fejezte be.

- Persze ez csak természetes akár egy órára is, csak arra kérlek, hogy ne egész idő alatt legyetek együtt – tisztázta a nő. A fiatalok erre bólintottak és úgy döntöttek, hogy átmennek Harryékhez is bejelenteni a nagy hírt.

Lily mikor meglátta a párost kézen fogva felsikoltott örömében. Persze Perselus kivont pálcával rohant be a nappaliba, ami további zavarba ejtő pillanatokat okozott mivel a férfi éppen a fürdőben volt. Vizes hajából pedig egyre csak záporoztak a vízcseppek a nappalit borító puha szőnyegre. Hermione elvörösödve elfordította a fejét, Lily pedig azonnal magához hívta a köntösét. Harry utólag belátta, hogy talán kissé meggondolatlanul törtek rá a szüleire, hiszen apja eléggé bizarrul festett anyja lila virágos köntösében.

- Anya, apa… Hermione és én járunk. Csak ezt szerettük volna elmondani – jelentette be Harry. Lily persze azonnal odasietett hozzájuk és megölelgette őket. Perselus viszont eltűnt és csak pár perc múlva került elő.

- Nos, azt hiszem nekem is gratulálnom kell – veregette hátba fiát és biccentett egyet Hermione felé. Ezután Hermione hazament és megpróbálták túlélni a téli szünetet egymás nélkül. Már a vonatúton szemet szúrt mindenkinek hogy a két család együtt érkezett. Pláne amikor azt is fölfedezték, hogy Harry és Hermione kézen fogva keresgélnek a vonaton szabad hely után. Elsőnek Ron tette szóvá a dolgot.

- Hát ez meg? Ti mióta vagytok együtt? – nyögte ki döbbenten.

- Karácsony óta – válaszolta Harry.

- Én örülök nektek – vágta rá Ginny.

- Köszi. Ezek szerint Neville nem mondott neked semmit? – lepődött meg Harry.

- Ha azt mondtad neki, hogy titok, akkor nem. Tudod ő nagyon megbízható – válaszolta a lány. Kisvártatva megjelent Neville mögötte pedig Luna és Draco.

- Hűha. Úgy látom arattatok a szünet alatt – jegyezte meg Ron.

- Csak nem féltékeny vagy Weasley? – kérdezte Draco átkarolva Luna derekát.

- Ki? Én? Rá? – nevette el magát Ron miközben a lányra mutatott. Ekkor azonban több dolog is történt egyszerre. Ginny fejbe vágta Ront, míg Neville és Harry lefogták az előre lendülő Dracót.

- De tapló vagy! A te barátnődet se szidja senki, pedig mind tudjuk, hogy milyen fajta. Ráadásul Luna az egyik legártatlanabb lány az egész suliban, és ha neki Draco kell, akkor a srác igenis kiérdemelte a szerelmét így neked abszolút, de semmi jogod nincs ahhoz, hogy így nyilatkozz róla! Ha még egyszer meghallok egyetlen megjegyzést is akkor az év hátralevő részében Hagridnak fogsz segíteni az istállóban – kelt ki magából Hermione.

- Ne már!

- De már, Ron! Állj le – mordult rá Neville, majd elengedte a már nem kapálózó szőke srácot.

- Hagyjátok csak, az emberek többségét idegesítem. Nem értik meg azokat a dolgokat, amik engem érdekelnek, és amikben hiszek. Viszont mindenkinek szuvenír joga, hogy azt gondoljon, amit csak szeretne. Én csak azt szeretném, ha nem bántanátok egymást – mondta nyugodt hangon Luna.

- Oké, bocs, csak te olyan fura vagy – húzta el a száját Ron.

- Te is az vagy. Kergeted a lányokat és imádsz a középpontban lenni, ráadásul nem tudsz másról beszélgetni, mint a kviddiccsről és úgy eszel, mint egy fél tucat hegyi troll együtt véve, de valamiben mégis különbözünk – pedzegette a lány. Ron viszont most nem a várt módon reagált, csak szépen csöndben hallgatott. – Téged érdekel mások véleménye. Szerintem ez szomorú dolog. Ha az életed úgy éled, hogy másoknak megfelelj, hogy mások elvárása szerint élj, hogy ne tűnj ki a tömegből, hogy ne szóljanak meg, az szomorú dolog. Én nem félek mások véleményétől. Mindenki mondhat, amit akar. Ha őket az teszi boldoggá, hogy engem gúnyolnak vagy bántanak, hát legyen. Persze jól esik, amikor valaki megvéd, de úgy vélem, hogy ezektől a dolgoktól csak erősebb leszek – fejezte be. Általános döbbenet lett úrrá mindenkin. Nem igazán voltak hozzászokva, hogy Luna ennyire filozofikusan válaszol valamire, ráadásul ennyire terjedelmesen.

- Hát, őszintén szólva én egyre jobban csodállak téged – nyögte ki Harry.

- Köszönöm. Én is téged és örülök, hogy Hermionéval jártok. Szerintem tökéletes pár vagytok – mondta mosolyogva a lány. Az út további részében már nyugalom honolt a kupéban. Persze az iskolában egy álló hétig ment a felhajtás. Eleinte mindenki arról faggatta Harryt, hogy mennyi igazság van a Prófétában vele kapcsolatban. Aztán persze azzal kapcsolatban, hogy mikor jöttek össze Hermionéval. A másik nagy szenzáció Draco és Luna volt. Bár Draco nem volt gazdag és a nézetei is teljesen normálisak voltak a háztársai mégis amolyan vezetőnek tekintették őt, így mikor megtudták, hogy Draco választottja Luna Lovegood mindenki egyöntetűen védelmezte a lányt. Egy hónap alatt leszoktak a lány mindennemű csúfolásáról. Sőt akadt egy pár mardekáros, akiket igencsak érdekeltek a Luna által emlegetett lények.

Pár hét alatt elült a vihar Harryék körül. Nem kaptak fenyegető levelet, nem érte őket semmilyen atrocitás. Az életük úgymond teljesen helyreállt és jobb már nem is lehetett volna. Harry boldog volt a szülei miatt. Örült neki hogy a jelek szerint kishúga fog születni. Imádta a barátnőjét. Már rengeteg barátja volt. Mindent megkapott, amire azelőtt vágyott.

Tizenöt évvel később

Harry álmosan nyitotta ki a szemét. A nap az évszakot meghazudtolva ragyogott. Ahogy felkelt kinézett az ablakon. A környező fák mind vörösben és aranyban pompáztak. Mintha csak a Griffendél színeit öltötték volna magukra. A földszint felől hangok szűrődtek föl. Harry elindult az ajtó felé, de még szinte ki sem lépett, amikor valaki szabályosan belerohant.

- Aú, apa vigyázz! – nyögött föl egy fekete göndör hajú és zöld szemű kislány.

- Jane, mire ez a nagy sietség? – értetlenkedett a férfi. A kislány karba fonta a kezét és pufogva nézett édesapjára.

- Tudod, hogy ma megyek először a Roxfortba, ne kérdezz butaságokat – oktatta ki majd tovább szaladt. Végül Harry is követte őt. A konyhába érve ott találta a család többi tagját. Hermione rámosolygott és a kezébe nyomta a reggeli kávéját.

- Reggelt apa – hallotta meg fia hangját. A barna hajú és barna szemű fiú éppen egy méretes szendvicset próbált meg magába erőltetni.

- Jó reggelt James és neked is Jasper – simított végig ötéves kisfia fején.

- Apa. Jane és James elmennek a Roxfortba, de én miért nem?

- Mert még túl kicsi vagy, de hat év múlva te is mehetsz – hallotta meg Hermione hangját maga mellől.

- James, sikerült összepakolnod? Betetted a seprűdet? – kérdezte nagyfiától.

- Persze mindent összepakoltam. Én normális vagyok ellentétben az izgága és szétszórt húgommal – mutatott az asztal túlsó felére, ahol Jane éppen kiborította a reggeli kakaóját.

- Jaj, ne… Anya, segíts – visította. Harry már a fejét fogta. Bár nagyon fognak neki hiányozni a gyerekei, mégis várta már a csöndet.

- Menj a szobádba és öltözz fel, te is James. Én felviszem Jaspert és átöltöztetem. Harry kérlek, leellenőriznéd a csomagjaikat? Köszönöm – hadarta a nő. Aztán Harry gyorsan azon kapta magát, hogy egyedül maradt a nappaliban. Felrémlett előtte, amikor a Roxfort végén megkérte Hermione kezét, majd az egyetem után összeházasodtak és pár hónapra rá megszületett James. A kisfiú neve hallatán mindenki zavarba jött, azonban Perselus egyáltalán nem bánta, hogy unokája nem az ő nevét viseli.

Rá két évre megszületett a kislányuk Jane, aki ismét megörvendeztette őket. Mindenki annyira boldog volt. Mikor pedig már lemondtak az újabb gyerek áldásról, megszületett Jasper. Ráadásul most már két gyermeke is a Roxfortba fog járni. Furcsa lesz, csöndesebb, de ugyanakkor hiányozni fognak neki. Már éppen indult volna, hogy ellenőrizze a csomagokat mikor egy bagoly kopogtatott az ablakon. Harry odasietett és kitárta azt.

- Hermész, csak nem történt valami apáékkal? – kérdezte, ám a madár nem válaszolt. Harry elvette tőle a levelet és elolvasta.

Drága Harry,

Perselusnak előbb kellett bemenni az iskolába, mert valami minisztériumi aktakukac a tanévkezdés előtt beszélni akart az igazgatóval. Eileen és Alfred már összepakoltak és készen állnak az útra. Ha megtennétek, hogy erre jöttök, az autóval azt megköszönném. Tudod, hogy az én állapotomban már nem tanácsos hoppanálni. Előre is köszönöm!

Csókol, édesanyád.

Harry felsóhajtott mikor a levél végére ért. Már el is felejtette, hogy húga idén végzős lesz a  Roxfortban és öccse pedig Jamesszel egyidős lévén idén lesz negyedikes. Ráadásul, ami sokkolta a családot, hogy Lily túl az ötvenen ismét teherbe esett.

- Hermione! Anya küldött egy üzenetet, hogy menjünk be értük, mert apának a Roxfortba kellett mennie – kiáltott föl az emeletre.

- Rendben, de akkor tényleg sietnünk kell – sürgette őt. Ezután átestek a csomagellenőrzéseken. Betessékelték Jane macskáját a kosárba, míg James baglyát a kalitkájába és útnak indultak. Végül ők is Leaf-village-ben telepedtek le sok más barátjukkal együtt. Neville elvette feleségül Ginnyt és született két lányuk és egy fiuk. Ron azóta is egyedül élt és a kviddiccs karrierjét egyengette az Angol válogatottban. Draco pedig feleségül vette Lunát, született egy fiuk és egy lányuk.

Ahogy bekanyarodtak a régi házhoz megláttak egy lányt és egy fiút a kapu előtt.

- Szia, bátyó! Köszi, a fuvart. Nagy parában voltunk itthon – hadarta a lány.

- Eileen apa mióta engedi, hogy így beszélj? – lepődött meg.

- Ha tudnád, hogy apa mit meg nem enged neki – sóhajtott fel Alfred miközben segített bepakolni a csomagjaikat. Lassacskán megjelent Lily is akinek már igencsak terebélyes volt a pocakja. Persze erre előkerültek Hermione szülei is és beletelt jó néhány percbe mire el tudtak indulni. Idő közben Ginny elszáguldott mellettük autóval és Harry megesküdött volna, hogy Neville imádkozott mellette, míg a gyerekek visítoztak a hátsó ülésen. Végül sikerült elindulni és az utat nagyon gyorsan megtették. Persze ezután jött egy újabb kipakolás és a sietség, mivel már alaposan késésben voltak.

- Rendben Eileen, Alfred, James és Jane – lökte be őket sorban a vágányokat elválasztó peronon. Nem is nagyon kellett keresgélniük mivel szinte azonnal megpillantották Dracóékat amint a csomagokat adogatják föl az egyik kupéba.

- Á, heló, van még bent hely? – kérdezte Harry választ sem várva.

- Sziasztok, persze bár Neville-ék is jönnek még, de így pont meglesznek annyian – válaszolta Luna mosolyogva.

- Apropó Luna mikor lesz a sajtótájékoztatód a morzsás szarvú szapirtyók tenyésztéséről? Tudod, hogy támogatom a rezervátum fenntartását – hozakodott elő vele Hermione.

- Holnapután este hétkor a minisztériumban. Ha sikerül, akkor felvételeket is tudok vinni a magzatokról – mesélte lelkesen Luna. Közben feldobálták a ládákat és bőröndöket a vonatra. Még éppen időben futottak be Ginnyék. A boszorkánynak szinte füstölgött a feje.

- Én mondom, hogy szabályosan mentem – vitatkozott párjával.

- De drágám százhússzal mentél egy olyan szakaszon ahol csak ötvennel lehetett – vágta rá Neville.

- Na, mi történt? Még a faluban lehagytatok minket – kérdezte meglepetten Harry. Aztán persze Ginny egy szuszra elpanaszolta, hogy megbüntette a mugli rendőrség gyorshajtás miatt. Mikorra észbe kaptak a vonat már javában eregette a gőzt jelezve, hogy indulnia kéne. Gyorsan elköszöntek a gyerekeiktől váltottak még pár búcsúcsókot, majd kissé szomorkásan nézték, ahogy a vonat lassan távolodott. Mindegyikükben felsejlettek az iskolás éveik és kissé nosztalgikusan gondoltak rá vissza, hogy az életük csak akkor kezdődött el igazán, amikor elhagyták az ódon épület falait.

<<      >>